Csak a hírlevél listára feliratkozottak írhatnak kommentet.
Ha már feliratkoztál a listára, akkor az általad kapott hírlevélből kattints a hírlevelekre és így hagyj kommentet! vissza


Hozzászólás

Vissza
a hírlevelekhez

A tűz ló éve

Mit hoz számodra a tűz ló éve?

 

Néhány nap és kezdődik a tűz ló éve, ami tele lesz energiával. A te életed mely területén fog jelentkezni ez az energia? És hogyan tartsd egyensúlyban ezt az energiát, hogy a megfelelő irányba, életed célja felé haladj?

A kínai asztrológia szerint 2014 egy dinamikus év lesz. Amiért küzdöttünk eddig, ahhoz most nagy segítséget fogunk kapni, hogy megvalósítsuk. Egyetlen dolog az, amire vigyáznunk kell, hogy egyensúlyban maradjunk. Ehhez fog számodra segítséget nyújtani a meditáció.

Mi is útra is kelünk 2014-ben, hogy veled is, kedves olvasó, meditáljunk. 2012-ben kezdtük el ezt a hagyományt, 2013-ban is sok helyen jártunk. Így találkoztunk Szabinával és remélhetőleg majd veled is.

Hogy is volt ez és, hogyan is szeretnénk ezt megvalósítani, arról nem is olvashatnál jobb helyen, mint Szabina blogjában.

A meditációdat nagyban tudja segíteni a zene. Pt Prabhakar Dhakde zenéjét sokszor szoktam hallgatni. Szerencsém volt többször is élőben élvezni előadását. Prabhakar több, mint 30 éve tagja Nirmal Sangeet Sarita együttesnek is, melyet Shri Mataji testvére, Babamama hozott létre, hogy a spirituális zenét népszerűsítse. Hallgasd meg most a következő felvételt:

 

Neked mi a célod 2014-ben? Mi az, amiért már régóta dolgozol, de szeretnéd, hogy végre megvalósuljon? Írd meg ide a megjegyzések részbe!

Klikk ide, ha szeretnél segítséget kapni céljaid eléréséhez és velünk találkozni 2014-ben.

 

Mély és örömteli meditációt 2014-ben is!
Jógameditációs Péter

 

Véleményed, tapasztalatod van? Ne habozz megosztani! (fent, balra a link!)

Gabi - 2014.01.27
Célom ebben az évben a tanulás által kiteljesedni,kreatívabbá,örömtelibbé válni a munkámban,hivatásomban. Az egyensúlyt megtalálni az életem minden területén. Környezetemen ,munkámon változtatni,újítani szeretnék,ami minőségibb , jobb, kedvezőbb életfeltételeket hoz magával. Emberekkel való beszélgetést ,segítést is célul tűztem. Ja ,és a mélyebb meditáció elérését.

Dóri - 2014.01.27
Hétvégén hallottam egy okos felvetést: az energia abba az irányba áramlik, amely felé a figyelmünket fordítjuk. Én a szívemre figyelek ebben az évben szeretettel, ami jelent testi és lelki karbantartást egyaránt. A szív sokkal több, mint korábban gondoltam, nem csupán egy szerv, hanem a tiszta lélek helye. Az a tapasztalatom, hogy mióta ezt nem csak tudom, hanem érzem is a Sahaja jóga által, teljesen máshogy viszonyulok mindenhez. Ez a felismerés hozza magával, hogy az egyéb dolgaim szinte maguktól haladnak a kívánt irányba. Minden embertársamnak ezt kívánom! És íme, még tudományos bizonyíték is van a kétkedőknek: http://www.youtube.com/watch?v=pJlhR4cczw0

Marianna - 2014.01.27
Először is köszönetet mondok, hogy rátok találtam. Nagyon sokat segítettetek nekem a Web oldalatokkal és a jógatanfolyammal egyaránt. Ebben az évben van egy peres eljárás amire ráteszem a pontot. Saját lakást veszek, mert az enyémben a volt férjem a szülőiben pedig a bátyám lakik.Már 6 éve albérletben lakom, mert senki nem tud kifizetni - árverezést pedig nem akarok. Tehát vannak komoly céljaim. Köszönöm Marianna

Jógameditáció - Az üvegguru- és pénzmentes, tiszta, otthoni meditáció, akár zene nélkül is

Ha tetszett hírlevelünk, oszd meg másokkal is!

Megosztom:

iwiw:

22 részes - webes kurzus

Meditációs videótéka

Hol meditálhatsz velünk

További hírek