Hírlevél
1.
Ausztráliai beszédrészlet
Shri Mataji a mai napig is utazik a világban és tanítja az embereket. Tanítja őket a meditációra és különböző témákkal kapcsolatban tart beszédeket. Beszédeit érdemes többször is elolvasni, hallgatni, megnézni majd későbbiekben is visszatérni hozzá, mert van hogy az embert más-más dolog ragadja meg benne, mást vesz észre.
Ez a mostani beszédrészlet, az 1992-es Ausztráliai látogatásából származik.
"Tehát az első dolog, amit el kell döntenünk, hogy megálljuk, hogy másokra nehezteljünk. Hogyan neheztelhettek bárkire is? Megbocsájtónak kell lennünk, állandóan meg kell bocsájtanunk. Valami, valaki ezt mondta, rendben, nem számít. Amilyen az angol nyelv, tudjátok, hogy nem valami lágy nyelv, nem valami lágy nyelv, és ha ezen a nyelven mondtok valamit, akkor nem szabad amiatt neheztelni. Nagyon vicces nyelv, de nyelv néha kihagy dolgokat, de ez nem baj, ez a nyelv hiányossága. De az nem azt jelenti, hogy durva szavakat kell használnotok másokkal szemben, vagy közömbösnek kell lennetek bárkivel.
Tegyétek meg a kötelességeiteket a gyerekeitekkel a feleségetekkel, a férjetekkel szemben. A közömbösség bárkivel szemben nagy durvaság. Ha a feleség kis dolgok miatt lesz mérges, vagy nem beszél a férjével, vagy ha férj hanyagolja el a feleségét, nem foglalkozik vele, nem gondoskodik róla, akkor az bűntett. A Sahaja jóga szerint, ez egy rossz dolog, mert egyensúlyban kell lenni, lágy természet kell legyen bennünk.
Nagyon lágyan kell beszélnetek másokkal, és kedvesnek kell lennetek. Próbáljatok rájönni, hogy vajon ezt teszitek-e vagy sem. A csoportban is, ahol a szeretet erejét használjátok. Nincs más erőnk. Nem rendelkezünk a pénz erejével, politikai erővel, gazdasági erővel, semmivel. Ami erőnk van, az a szeretet ereje. Ezért, amikor egymással beszéltek, akkor lágyan kell beszélnetek, rendkívül lágy és kedves módon. . . .
.
.
.
. . . Így láthatjuk, hogy a ragaszkodással teli szeretet a szeretet halála. Tehát megfelelő módon kell megértenünk ezt a független szeretetet, ahol a gravitációs pontunkon állunk, és mindenkivel törődünk, mindenkire gondolunk. Abban az esetben, ha azt látjátok, hogy valaki nincs rendben, akkor sem veszítitek el az egyensúlyotokat, hanem egyensúlyba hozzátok az illetőt. Ha elveszítitek az egyensúlyotokat, akkor hogyan hozhatnátok egyensúlyba az illetőt?
És ezen a módon el fogjátok hagyni az összes gyűlöletet, haragot, minden kéjvágyat, mindent, amit versenyszellemnek hívtok, mindezt, mert a saját méltóságotokban álltok. Nem akartok erről elismervényt senkitől sem, nem akartok dicséretet senkitől, csak tudjátok, hogy ott vagytok és elégedettek vagytok. "
Shri Mataji Nirmala Devi
Ausztrália 1992.
˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜
2.
Új programsorozat
Szeptember 22-én új programsorozat indul Esztergomban (plakát lejjebb)
Hogy mi is történik egy ilyen programon?
Heti egy alkalommal 2 órás program, ami több részből áll. Van csoportos meditáció, finomenergia rendszer (csakrák, csatornák) megismerése, egyéni csakratisztítás, Shri Mataji beszédei közül különböző témakörben videózás, beszélgetések, ismerkedés a meditációval, a Sahaja Jógával.
Miért ingyenes?
Shri Mataji 1970 óta terjeszti világszerte a Sahaja Jógát. Mindig azt mondta, hogy arra tanítja az embereket, ami már egyébként is bennük van és ezt a tudást ő mindenkivel meg szeretné osztani, akiben van erre vágy. És ez nem függhet attól, hogy milyen vallású, milyen bőrszínű az illető, van-e pénze vagy sem.
A programsorozatok felmerülő költségeit minden esetben a szervezők állják. A résztvevők bármikor bekapcsolódhatnak a programba, semmi kötelezettséggel nem jár a részvételük, semmilyen személyes adatok nem fognak tőle kérni, és „kihagyhatatlan” oktató anyagokat sem kell majd megvásárolnia.
Egyszerűen csak kipiheni magát a résztvevő, megtanul meditálni, szép zenéket hallgat és felfedezheti a benne lévő eddig szunnyadó energiákat.

˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜
3.
Shri Ganesha
"Nincs bennünk bölcsesség, mert nem tudjuk, mi az, ami a javunkat szolgálja, mi az, ami jó nekünk és mi az amit a saját javunkra tehetünk, és néha még ha tudjuk is nem akarjuk megtenni. Tehát, ami hiányzik belőlünk, az a bölcsesség.
Azt kell hogy mondjam, hogy ez egy ördögi kör. Ganeshát fel kell ébreszteni, hogy bölcsességet adhasson nektek, Ő a bölcsesség adományozója. Ő a bölcsesség adományozója, és neki kell bölcsességet adnia, és ehhez fel kell ébreszteni. De ti nem vagytok bölcsek, mert ő még nem ébredt fel. Ez egy ördögi kör. Hogyan lehet megtörni ezt az ördögi kört?
"Engedd, hogy bölcsességem fénye ragyogjon a figyelmemben.
Engedd, hogy Shri Ganesha fénye a figyelmemben legyen."
Mentálisan nagyon éberek vagytok, ez kétségtelen, és mindig szépen be tudjátok csapni saját magatokat. Ez az a pont, ahol láthatnátok saját magatokat, önvizsgálatot tarthatnátok, amit az orosz embereknél láttam. Csak tartsatok önvizsgálatot:
"Miért teszek így? Miért nem tudok meditálni?
Ki fogom hagyni? Miért nem tudok valami olyasmit tenni, ami jó nekem?"
Az önvizsgálat az egyetlen út, ahol láthatjátok saját magatokat, hogy mennyire messze vagytok Shri Ganeshától. Azt látom, hogy amikor általánosságban beszélek valamiről, az emberek - az elme nagyon okos - mindig azt gondolják, hogy valaki másról beszélek, és nem róluk. Ez egy konvex elme, ami sohasem fogad be magába semmit, mert nincs benne bölcsesség. Ha bölcsek vagytok nemcsak elfogadjátok, hanem meg is értitek, és figyelmetekbe is fog kerülni a központi idegrendszereteken keresztül. Egyszerűen csak tudni fogjátok, hogy ez az."
Shri Mataji Nirmala Devi
1991
------------------------------
A bennünk szunnyadó Shri Ganesha erők (bölcsesség, ártatlanság, spontaneitás....) felébresztésével kapcsolatos meditációt megtalálhatod a weboldalunkon, a hosszú meditációk közt - Ganesha címszó alatt.
Ha még nem tetted, próbáld ki!
˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜
4.
A természet és az ártatlanság
Az elmúlt hétvégén volt szerencsém eltölteni pár napot Romániában, a Fekete Tengernél egy Sahaja Jógás táborban.
(képek lejjebb)
Fantasztikus volt. Meditáltunk kint a természetben, az Anyaföldön, a Tengerben, volt hogy együtt kollektíven, meg egyénileg is.
Nagyon kellemes érzés és csodás tapasztalás másokkal együtt meditálni. Sokkal jobban lehet érezni a vibrációkat. Az pedig, hogy mindezt kint a természetben, az pedig még erősebbé, még mélyebbé teszi.
A Sahaja Jógában nagyon fontos szerepük van a természetben található alapelemeknek: föld, víz, tűz, levegő, éter
Ezek mind-mind a finomenergia rendszerünket tisztítják, segítenek minket harmóniába kerülnünk önmagunkkal, magával a természettel, aminek mi is a részesei vagyunk.
Ez a pár nap, a bennünk lévő Shri Ganesha erők (ártatlanság, bölcsesség, spontaneitás, öröm....) felébresztésére és ezek tisztelésére kapcsán jött létre. Ezekben a napokban a meditációnkban főként ezekre helyeztük a figyelmünket. Ez a legalsó energiaközponthoz a mooladhara csakrához kapcsolódik, ami a gerincoszlop legalján található. Tiszta állapotában jól tud működni ez a köpont és akkor az életünkben nagyon szépen megnyilvánulnak ezek a tulajdonságok. Szóval ennek a finomszintű tisztításával teltek a napjaink.
És erre nem is lehet jobb helyszínt találni, mint kint a természetben. Azért mert a Természetben nincs ego, nincs kéjvágy, mohóság, tudatlanság..... A tenger, a szél, a Földanya mind-mind meditációban vannak és kérhetjük tőlük, hogy csillapítsanak le minket és az Ő nyugalmukból tisztaságukból mi is kapjunk, bennünk is felébredjenek ezek az eredendő tulajdonságok, és hogy mi is meditációban lehessünk. És ha őszintén vágyunk erre, megkapjuk.
Kezdeti lépésként megteheted te is bárhol is vagy.
Egyszerűen csak ülj le egy fa alá a földre és próbálj meg kikapcsolni....
Ne gondolkodj.....
Csak figyeld a fát.... vagy a domboldalt, vagy egy felhőt, vagy egy tavat....
És csak ürítsd ki az elméd......
Egyszerűen csak lélegezz és légy a jelenben.....
Ne reagálj semmire, ne ítélkezz, ne gondolkozz, csak lélegezz...... csak létezz.....
Csak figyeld micsoda rend uralkodik a természetben, és hagyd hogy magával ragadjon. Hagyd hogy lelassulj. Lélegezz együtt a természettel. Tölts el így pár percet, hagyj magad mögött mindent arra az időre, és utána vidd magaddal a természet harmóniáját a hétköznapjaidba.
Ha otthon, szobában lenne kedved a mooladhara csakrát kicsit tisztítani, akkor a weboldalunkon található hosszú meditációk közt, csináld végig a ganesha meditációt.
Üdv
András


˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜
5.
Shri Mataji Ausztráliában
Az előző évekhez hasonlóan az idei nyarat, Shri Mataji ismét Olaszországban töltötte, ahol ezért több alkalommal is rendeztek nemzetközi szemináriumot, sok-sok meditációs programot, és ünnepségeket.
Szeptember 11-én viszont átutazott Ausztráliába, hogy találkozzon az ottani jógikkal és ennek kapcsán szintén rendeztek nemzetközi összejöveteleket, meditációkat, ünnepségeket.

A várakozás pillanatai
Shri Mataji a férjével és a családjával érkezett Sydney-be, a sok-sok ausztráliai Sahaja Jógi legnagyobb örömére. Vele találkozni nagyon felemelő pillanat.
Vannak kevesen a világban, akik még mielőtt bármit is tudtak volna a Sahaja Jógáról, - vagy meditáltak volna - és találkoztak Shri Matajival, már akkor megérezhették, megtapasztalhatták az Ő hatalmaságát. Aki nem érzi ezt rögtön, de aztán elmerül a meditációban, azok előtt is egyre jobban kitárul Shri Mataji ereje és nagysága. Akiben egyenlőre nem működik még ennyire kifinomultan ez a finom érzékelés, ők addig „csupán” egy kedves hétköznapi indiai nagymamaként láthatják a Sahaja Jóga megalapítóját. De az energiáját, vibrációit, már a Sahaja Jógában meg tett első lépésekkor is lehet tapasztalni.

Shri Mataji ottlétének egyik meghatározó pillanata az volt, amikor is egy közös nagy meditációt tartott szeptember 16-án vasárnap - egy nagy ünnepséget - ami főként a mooladhara csakra tisztításáról, Shri Ganesha felébresztéséről, az ártatlanság és a bölcsesség kiterjesztéséről és tiszteléséről is szólt. Ezen volt a Figyelme.
Erre vasárnap került sor és ezért volt a Fekete tengernél is meditáció, és ezzel egyidőben a világ számos helyén.

A világ sok-sok helyéről érkeztek Ausztráliába erre az alkalomra. Ezek az összejövetelek nagyon erősek, nagyon sok vibrációt tud befogadni az ember ha nyitott rá.

Fantasztikus ennyi emberrel együtt meditálni. Az erős vibrációk nagyon segítik az embert, hogy felül tudjon emelkedni a gondolatain, az érzésein, egyszóval önmagán, és a Lélek állapotában lehessen.

Shri Mataji figyelme mindenkin ott van
˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜ ˜
Meditáljunk Együtt